2018. április 8., vasárnap

47. Ne figyelj rájuk

-Mi volt ez az előbbi?-csapott az asztalára Zak mérgesen, mire mindketten összerezzentünk.-Azt hittétek nem látjuk? Hát tévedtetek. Mindenkinek feltűnt ahogy veszekedtetek, és elég jól lehetett hallani is.
-A francba.-mondta helyettem Leo, és most kivételesen egyetértettem vele.
-Mielőtt felajánlottam volna Liának a szerződést Leonard azelőtt összehívtunk titeket, hogy beleegyeztek-e, hogy visszatérjen a régi pozíciójába, vagy egyáltalán a csapatba. Akkor mindegyikőtök, köztük te is egytől-egyig örültetek neki, erre most ez van.-fejezte be a végét olyan dühösen, amilyennek még sosem láttam.-Miért kell már az első futamon előhozakodnod ezzel az egésszel viszályt indítva ezen a csapaton belül, ugyanis máris van aki egyetért veled az előbbi vitátok alapján, és van aki nem.-kiabált.
-Nem akartam felhozni a múltat. Nem volt célom.-védekezett angol munkatársam egyből.
-Ahhoz képest elég hamar sikerült felhánytorgatni. Rögtön a második mondatodnál.-jegyeztem meg cinikusan, mire Zak gyilkos szemekkel nézett rám.
-Jobb lesz ha minél hamarabb rendezitek ezt, nem akarok széthúzást a csapaton belül pláne most, hogy kezdenek rendeződni a dolgok.-zárta le a témát, ám Leo nem hagyta annyiban.
-Kérem az ő pozícióját.-mutatott rám dühösen.
-Parancsolsz?-néztem rá hirtelen.-A vezető szerelő szerepét?
-Igen. Nem voltál ott a szezon előtt amikor építettük az autót, a szezon előtti teszteken sem. Nem illet meg a cím. Alig tudsz valamit az autóról az isten szerelmére!-akadt ki teljesen.
-Mi a fene bajod van neked?-néztem rá megbántódva.-Sosem voltál te ilyen.
-A Ferrari felajánlott egy szerződést.-kezdte halkan, mire meg kellett kapaszkodnom az előttem álló székbe, hogy ne essek össze.
-Hogy micsoda Leonard?-kiabált Zak egyből.-És erről mikor akartál szólni?
-Nem akartam elfogadni. Itt akartam maradni. Szeretem ezt a csapatot. De ott azt a pozíciót kapnám meg Kimi oldalán amit Lia birtokol most itt.-mondta, de nem nézett egyikünk szemébe sem.
-Ezért vagy ilyen ellenséges? Ezért...-pattantam fel mérgesen, de Zak félbeszakított.
-Hagyj magunkra Lia.-mondta olyan hangon, hogy inkább egyből tettem amit mond. Sokkos állapotban csuktam be magam mögött az ajtót, és támaszkodtam neki annak, ám amint meghallottam Zak kiabálását jobbnak láttam minél messzebb menni az irodájától.
-Hol van Fernando és a fiam?-kérdeztem Edoardotól miután sikeresen nekimentem szegénynek a home-ban.
-A földszinten várnak rád.
-Köszönöm.
-Minden rendben Lia?-nézett rám aggódva
-Nem tudom Edoardo. Nem tudom.-mondtam sóhajtva, hisz tényleg ezt éreztem. Fogalmam nem volt, hogy fog alakulni innentől kezdve bármi is a csapaton belül, és hogy mi lesz holnap.-Csak azt tudom, hogy szükségem van most a fiamra, és arra, hogy elmenjek innen.
-Akkor menjetek. Holnap találkozunk.-nézett rám bátorítóan majd magamra hagyott.

-Ilyen nincs.-járkált Fernando mérgesen a hotelszobában miután elmeséltem neki mindent.-Azért mert ő most nem tudja eldönteni, hogy mit is akar még nem támadhat neked a hülyeségeivel.
-Nem voltak hülyeségek.-néztem rá fáradtan, miközben szorosan tartottam az ölemben játszó csöppséget aki a csuklóján lévő csörgőjét rázta boldogan.
-Dehogynem.-nézett rám ledöbbenve.
-Te is tudod, hogy nem. Csak az igazat mondta.-magyaráztam, de ő csak nemlegesen rázta a fejét.-Miért akkor hazudott?-álltam fel és néztem vele farkasszemet Bradley-vel a kezemben aki hol engem nézett, hol az apját.-Nem voltál ideges mikor eltűntem az életedből, és a Forma-1-ből? Nem vezetted le a dühödet az amúgy is rossz kocsi miatt a csapaton?
-Dühös voltam igen. Nagyon.-lépett közelebb hozzánk.-Utáltam mindenkit, és mindent. Mindenkit okoltam mindenért. De legfőképp téged, hogy csak úgy leléptél.
-És ezt főleg Leo-n vezetted le, miután ő lett a vezető szerelőd.-suttogtam végig a csöppömet nézve. Az istenért se néztem volna Ferre.
-Lia. Kicsim.-nyúlt az állam alá, hogy a fejemet szem magasságba emelje.-Megértem miért léptél le akkor. Most már megértem. Ne is foglalkozz vele mit mondanak.
-Egyedül azt bántam meg, hogy akkor neked nem mondtam meg az igazat. De semmi mást...-néztem kénytelen kelletlen a szemeibe, melyek tömény szeretetet sugároztak.-Ha kellene újra megtenném az egészet. Nyugalomra volt szükségem. Nem akartam kockáztatni.
-Tudom.-ölelt magához úgy, hogy a köztünk lévő csöppséget még csak véletlenül se nyomjuk. 
-Miért hiszem azt, hogy ezt még sok embertől meg fogom kapni, amit ma megkaptam Leo-től is?-sóhajtottam bánatosan, mire a spanyolom egyből morcos lett rám.
-Senkitől. Ha meg igen akkor ne is figyelj rájuk.-mondta végig a szemembe nézve, mire csak igenlően bólogatni kezdtem. -Jajj te.-húzott magához megint, amit most Brad nem értékelt és tüntetően nyöszörögni kezdett.
-Nnnnnnn.-mondta, miközben a kis kezeivel kapálózott.
-Na mi van picúr ha nem te vagy a figyelemben akkor az már nem is tetszik?-nevetett Fer mire Brad csak morcosan nézett rá.
-Ilyenkor pont úgy néz ki, mint te.-mondtam mosolyogva a spanyolomnak, hiszen a grimaszuk tényleg egy az egyben ugyanaz volt.
-Tiszta apja.-mondta büszkén, majd át is vette őt tőlem.
-Jajj nekem.-kaptam a fejemhez színpadiasan.-Akkor tényleg meg fogok őrülni mellettetek.

2018. április 7., szombat

46. Önző voltál

-Istenem, de hiányoztál kis hercegem.-vettem kézbe ebédszünetben egyből az etetőszékben ülő csöppömet aki épp Carlanak magyarázott valamit a saját kis nyelvén.-Hogy aludt éjszaka?
-Mint egy kis angyal. Volt egy pici hiszti elalvás előtt, de semmi említésre méltó. Minden a legnagyobb rendben volt.-mondta Carla mosolyogva.
-Ezt nagy örömmel hallom.-mosolyogtam vissza, majd újra minden figyelmemet a hajam huzigáló kisfiamra tereltem.-Ez fáj ám anyának Bradley.-húztam ki apró kezei közül óvatosan a tincseimet, mire morcosan nézett rám.-Ne nézz így.-álltam fel vele kacagva.-Gyere keressük meg apát.-indultam meg vele megkeresni a spanyolunkat, de sajnos minden második ember megállított minket a home-on belül, így nem jutottunk el hozzá az ebédszünet alatt, csak annak a végén miután már odaadtam Carlanak Bradet megint.
-Téged kerestelek.-kapott utánam pont amint átértem a boxba.
-Én is téged Braddel. Csak lassan haladtunk miután minden második embere csodálkozva állított meg, hogy ki ez a csöppség a karjaimban és merre jártam fél évig.-mondtam kissé bosszankodva, miközben kézbe vettem a bukómat.
-Ez várható volt.-húzta el a száját
-Tudom.-sóhajtottam fel.-Jobb is túlesni rajta most, mint később.
-Így van-húzott magához egy csókra mielőtt még beszállt volna a kocsiba, majd kihajtott a pályára.
-Jól megvagytok?-dőlt mellém a falhoz Leo a második szabadedzés alatt miközben néztük, ahogy a papaya sárga autónk a pályán köröz.
-Fernandoval?-néztem rá, mire igenlően bólogatott.-Nagyon. Tökéletes apa.
-Még mindig nem hiszem el, hogy van egy lassan fél éves fiad amúgy.-nevetett fel zavartan.-Mikor ott a kórházban a balesetünk után kiderült azt hittem lefordulok a székről. Pláne mikor kiderült ki az apa.-nézett a szemeimbe.
-Bonyolult a múltunk Fernandoval.-kaptam el róla a tekintetemet zavartan
-Az biztos. De azért bántott, hogy csakúgy egyik napról a másikra eltűntél.-mondta bánatosan.-A legjobb barátod voltam elvileg.
-Sok mindenen mentem át.-fordultam vissza felé, miközben kifújtam az eddig bent tartott levegőt, ugyanis éreztem, hogy ez a beszélgetés kezd olyan irányt venni, aminek nem biztos, hogy jó vége lesz.-Nekem sem volt könnyű hidd el.
-Azt egy percig sem állítom.-védekezett felemelt kezekkel.-De akkor sem tetszett, hogy csak úgy eltűntél mindenhonnan, még a Forma-1-ből is, aztán hónapokkal később megjelentél Szingapúrban terhesen. Miután azt hittük, hogy elvetéltél... Nekünk sem volt könnyű hidd el. A csapatnak, akiket itt hagytál, miközben te voltál a vezető szerelőnk.
-Leo.-kezdtem mérsékelt hangon.-Nem hiszem, hogy az egész világra rátartozna miért döntöttem úgy, ahogy. Az a kálvária amibe én belekerültem nagyon sok mindent hozott az életembe köztük jót, s rosszat is egyáltalán. Az, hogy akkor Fernandoval hónapokon át titokban kavartunk és veszekedtünk senkinek nem tett jót, mégis született belőle egy csodálatos kisfiam, akit soha nem fogok megbánni egy percre sem. Azt is tudom, hogy nagyon is jól döntöttem a fiam és az én egészségem érdekében, mikor eltűntem a nyilvánosság elől a baleset után, s az után, hogy elvesztettem az egyik gyermekemet. Ezeket soha nem csinálnám vissza. És ha ismét meg kellene ezt tennem ismét eldobnék mindent a születendő gyermekemért.
-De nem lett volna egyszerűbb ha a fiad apja, és a barátaid is melletted állnak? Támogatnak?-támadott vissza egyből. Még szerencse, hogy a box egyik sarkában voltunk elkülönülve, így senki nem hallott minket.-Te nem láttad, hogy hogyan nézett ki Fernando az után, hogy itt hagytál minket és azt hitte elvesztett téged is és a gyerekeket is, és az után miután rájött, hogy mégiscsak terhes vagy. Az egész csapatra rányomta a bélyegét ez. Amilyen hangulata volt úgy viselkedett, és beszélt velünk. Pláne az első versenyünkön amikor már nem voltál velünk. Engem csesztetett folyamatosan, hogy miért nem jó az autó, hogy miért nem tudom egyben tartani a csapatot, mint te. Szerinted nekünk ez milyen volt Lia?
-Szerinted milyen volt otthon ülni a négy fal között, és azon rettegni, hogy elveszíted a másik babádat is? Vagy azon töprengeni mi lesz, ha valami probléma fog még fellépni a terhesség során. Hátrahagytam az álmaimat, a munkámat ami egyben akkor az életemet jelentette, a barátaimat.. A férfit akit szeretek! Szerinted ez könnyű volt?-kérdeztem dühösen, a könnyeimet visszafojtva. Legszívesebben kiabáltam volna dühömben, de ezt itt és most nem lehetett.
-Szerintem, hogyha akkor nem menekülsz el a kórházból, hanem ott maradsz ameddig kell, és elfogadod a segítséget, azoktól akiket szerettek akkor nem kellett volna hátrahagynod semmit.
-Neked fogalmad sincs semmiről Leo. Nem tudod min mentem át.-léptem el tőle a fejemet rázva, a dühtől remegve.
-Neked sincs, hogy mi min mentünk. Önző voltál Lia. Jobb ha ezt elfogadod-jegyezte meg majd magamra hagyott a könnyeimmel.
-Menj a francba Leonard Groose.-töröltem le a könnyeimet remegve, majd sietve vettem fel ismét a bukómat aminek most nagy hasznát vettem, ugyanis a sisakrostélynak köszönhetően senki nem láthatta, ahogy sírok. Nyilván ennek volt egy hátránya is, hogy kevésbé láttam a könnyeim és a rostély miatt, így azt sem láttam jól, hogy Fernando hova fog fékezni a kocsival mielőtt betoljuk a garázsba.
-Ugh Lia jól vagy?-segített fel a földről Lucas miután sikeresen átestem az első szárnyunkon az emelővel együtt, miután előbbre álltam volna, mint kellett volna, és a spanyol meg a szokásos helyére érkezett.
-Megvagyok.-álltam fel sziszegve, ugyanis a nyakamat azért sikerült meghúznom esés közben. Miután sikeresen felálltam, és most már probléma nélkül betoltuk a kocsit a helyére, sietve mentem volna a kis lépcsőért amire Fer rááll kiszálláskor és beszálláskor, ám Leo megelőzött.
-Add ide.-próbáltam meg elvenni tőle, de nem hagyta.-Leo! A felettesed vagyok, add ide!-figyelmeztettem, de nem érdekelte, odavitte az autóhoz.-Hát ilyen nincs.-vettem le a tűzálló kesztyűmet, majd csaptam a szerelőpultra.
-Jól vagy kicsim? Elég nagyot estél?-jött oda hozzám Fer egyből, amint kikászálódott a kocsiból, ám mielőtt válaszolhattam volna Zak közölte velem, hogy nekem és Leonak jelenésünk van az irodájában 10 perc múlva, majd mérgesen elviharzott.
-Már csak ez hiányzott.-morogtam, miközben levettem a bukómat.
-Te sírtál?-vette észre a spanyolom egyből elkomorodva, miközben eltűrte a kusza hajtincseimet a szemem elől.
-Csak egy kicsit.-eresztettem meg egy gyenge mosolyt, de nem hatotta meg.-Később mindent megbeszélünk, de most mennem kell hallottad Zaket.-mondtam, majd mielőtt válaszolhatott volna gyorsan eltűntem a boxból, egyenesen Zak irodájába. 

2018. április 6., péntek

45. Bravó

-Csapat felső, rövidnadrág, magassarkú. Lia visszatért.-nevetett rajtam Zak a pálya bejáratánál a beléptető kapunál.
-Tudod jól, hogy addig nem veszek edzőcipőt amíg nem szerelek. Addig tökéletesek ezek a gyönyörűségek.-néztem áhítattal a lábaimon lévő fekete gyönyörűségekre.
-Vigyázz Fernando még a végén téged is lecserél rájuk.-poénkodott Zak, mire rákacsintottam
-Áhh tuti nem.-mondta spanyolom magabiztosan mire a napszemüvegemet levéve egy "nanemondnagyfiú" nézésben részesítettem.-A cipők nem tudják azt amit én.-mondta kajánul
-Hát te hülye vagy.-nevettem fel, majd a napszemüvegemet visszatéve, Fer kezét fogva hagytam, hogy fotósok ezrei vegyenek körül minket, és néha néha egy-egy bátor rajongó odajöjjön Ferhez autogrammért, vagy képért. A home-ba érve rengeteg régi ismerőssel találkoztam, de voltak újak is akiket még nem ismertek engem, így nem kis problémát okozott az náluk amikor megkértem őket a megbeszélés után, hogy küldjenek nekem egy e-mailt ami minden elérhetőségüket tartalmazza, és egy kis motivációs levelet, hogy tudjam kit hogy inspiráljak, ha esetleg a szezon során elakadnának.
-Miért neked? Azt nem a főnökünknek kéne?-kérdezte meglepődve az egyik újonc szerelőnk a 3 közül.
-Mert én felelek értetek, az egyik főnökötök vagyok. Én vagyok az istálló vezető szerelője Fernando oldalán.-mosolyogtam rá, mire az arcára még nagyobb döbbenet ült ki.
-Mindenki így reagál erre haver ne aggódj.-verte hátba Leo a srácot nevetve.-Én is ki voltam akadva.
-Na húzz innen Leo a boxba. Mi is mindjárt megyünk.-löktem ki a nevető barátomat a szobából.-Van esetleg valami kérdés?-néztem ismét az újoncokra, akik nemlegesen rázták a fejüket.-Hát akkor. Kezdődjön az új szezon!

-Nem,nem,nem. Lágy gumi. Lágy!-szóltam rá erélyesen Lucasra, aki eléggé megzavarodott az előbbi percekben miközben kihívtuk Fernandot kerékcserére az első szabadedzés folyamán.
-Jó.-mondta, s már futott is vissza a szuper lágyakkal. Miután sikeresen feltettük az új szettet az autóra kissé mérgesen konstatáltuk, hogy hiába futunk jó köridőket a kipufogó problémánk miatt ki kell állnunk.
-Fernando box,box,box.-szólt Mark Temple Fer versenymérnöke a spanyolnak, aki erre egy szó nélkül visszajött az MCL33-assal.
-Mi a probléma?-kérdezte miközben kikászálódott a kocsiból, ami az idén bevezetett glória miatt már sokkal körülményesebb, mint tavaly.
-Kipufogó. De szerintem meg tudjuk javítani időben, úgyhogy még ki tudsz menni a pályára.-mondtam rá se nézve ugyanis már a kipufogót vizsgáltuk Lucassal és Leoval.
-Hát ha a három L összeáll akkor tuti.-mosolygott a bukója alatt, majd magunkra hagyott minket.
-De régen hallottam ezt a nevünket. 3 L-nevettem.
-Leo, Lia, Lucas.-skandáltam Lucas, s csak után abbahagytam, hogy Leo fellökte guggolóhelyzetből. Szerencsére a kipufogó problémát tényleg megoldottuk kb. 25 perc alatt, így Fer még ki tudott hajtani pár körre a végén, hogy végül a nyolcadik helyen zárja az év első szabadedzését, míg Stoffel a tizediken.
-Ez az srácok. Csak így tovább.-dicsért meg minket Zak egyből, mire boldogan ugrottam Leo hátára boldogan aki épp, hogy meg tudott egy helyben állni.
-Lia szállj le rólam.-forgolódott velem nevetve.
-Nem.-mondtam vigyorogva miközben erősen kapaszkodtam.
-Valaki szedje le róóóllllaaammm.-kezdett el futni a boxutcában, mint egy idióta, mire nevetve próbáltam nem leesni róla.
-Gyerekek.-jelent meg előttünk rajtunk nevetve hirtelen Chase Carey, mire Leo akkorát fékezett, hogy sikeresen el is estünk.
-Leonard Carl Groose.-szólítottam a teljes nevén mérgesen a szerelőmet miután földet értünk.
-Bocsi szívem. Kellett neked rám mászni.-nevetett rajtam továbbra is, de azért segített felállni.
-Miattam igazán nem kellett volna elesni.-segített fel a F1 első embere is.-Te fiam meg inkább örülj, hogy egy ilyen gyönyörű nő akaszkodik rád.
-Igaza van Mr. Carey.-mosolyodott el boldogan Leo, mire csak a szememet forgattam. Áruló...
-Csak Chase.-rázott vele kezet.-Te pedig Lia Kaulitz vagy igaz?-fordult hozzám miután Leo bemutatkozott neki.
-Igen. De csak Lia.-mondtam meglepődve.-Honnan tudja a nevem?
-Nem sok női szerelő van a paddockban.-bólintott elismerően.-Bravó!
-Hát igen.-karolt át büszkén egyből angol szerelőtársam. Miután még váltottunk vele pár szót mindhárman elindultunk a saját helyünkre, de azért még sokáig az jár a fejemben, hogy a F1 első embere tudja ki vagyok, és el is ismeri a munkámat. Ez azért nem semmi...

2018. április 5., csütörtök

44. Külön

-Látom a repülést, még mindig nem igazán bírod kicsim.-nevetett rajtam Fernando Braddel a kezében a magánreptér várakozójában miután leszálltunk, ugyanis nekem szokás szerint le kellett ülnöm 10 perce a terminálban miután leszálltunk, hogy ne hányjam el magam, és ne is essem össze. Idióta repülés fóbia...
-Örülök, hogy te ilyen jól érzed magad.-néztem rá morogva, miközben belül hálát adtam az égieknek, hogy épségben földet értünk.
-Na gyere.-húzott fel fél kézzel, majd egy apró csókkal bocsánatot is kért.
-Hahó fiatalok. Gyerek is van a közelben.-kocogtatta meg a vállamat Kimi hirtelen, mire mérgesen néztem rá. Rosszul is vagyok, és még azt sem hagyja, hogy a párommal csókolózzam.
-Mert ti Minttu-val nem szoktatok ilyet csinálni otthon a két gyerek előtt.-néztem rá kétkedve, mire csak egy kaján vigyort kaptam válaszul, majd a bőröndöket húzva maga után elindult a bérelt kocsija felé. 
-Menjünk mi is.-biccentett Fer, mire átvettem tőle a picit, hogy ő tudja vinni a bőröndöket. Miután mi is bepakoltunk a saját kocsinkba, lassan de biztosan birtokba vettük az ausztrál utakat, amik helyi idő szerint este 7 révén teljesen be voltak dugulva. 
-Messze van még a szálloda?-kérdeztem fáradtan miután már vagy 10 perc alatt csak közel 2 métert haladtunk.
-Nem.-nyúlt át a jobb kezével az én oldalamra, hogy nyugtatóan megszorítsa a kezemet.-Rosszul vagy még?
-Nem. Csak félek, hogy Brad felébred, és éhes lesz. Márpedig itt nem fogom tudni megetetni.-mosolyogtam rá fáradtan.
-Még negyed óra maximum.-nézett rám biztatóan, majd ismét az útra figyelt. Szerencsére Fernek tényleg igaza volt és negyed óra múlva tényleg ott voltunk a hotelban.
-Végre.-szálltam ki boldogan a kocsiból, és vettem ki a gyerekülésből a kissé nyűgös csöppömet is.-Mindjárt eszünk picim, mindjárt eszünk.-nyugtatgattam, miközben próbáltam elfogadtatni vele a cumiját addig is amíg a szobába érünk.
-Menjetek előre, kérjétek el a recepción a kulcsot.
-De honnan fogod tudni hányas szoba?
-Mindig ugyanazt kapom. 406.-mondta, majd egy csók után utamra indított Braddel.
-Jó napot. Fernando Alonso szobakulcsát szeretném elkérni.-mondtam a nőnek mosolyogva.
-Üdvözlöm. Csak Mr. Alonsonak tudom kiadni a kulcsot.-nézett rám a nő kárörvendve. Gondolom ő akarta átadni neki, hogy legalább a kezük összeérjen amikor átadja a kulcsot... Idióta recepciósok. Mindig ez van.
-Mr. Alonso az élettársam, és ez a nyűgös kisfiú itt a karomban az ő fia, úgyhogy kérem szépen adja ide a kulcsot.-kértem továbbra is kedvesen, de már kezdtem elveszíteni a türelmem pláne, hogy láttam Braden, hogy mindjárt sírni kezd.
-Azt bárki mondhatja, hogy ő a párja.-nézett rám a nő dölyfösen. 
-De ő valóban az.-lépett mellém a spanyolom mérgesen pont mielőtt beszóltam volna a nőnek. Szegény nő mondanom sem kell, ezek után mint egy kis angyal tette a munkáját, így hála istennek percekkel később már valóban a 406-os szobában voltunk.
-Na jól laktál?-néztem mosolyogva az elégedetten vigyorgó csöppömre.-Úgy látom igen.-csikiztem meg apró talpát, mire a szoba kacagással telt meg, s erre az eddig a recepciós miatt morgó spanyolom is mosolyogva jött ki a fürdőből.
-Na mi ez a jó kedv?-dőlt le mellénk az ágyra félmeztelenül, törülközővel a derekán.
-Jól laktunk apa.-néztem jó kedvűen a spanyolomra.-És nem vagyunk még fáradtak sem, mert a repülőn kialudtuk magunkat, igaz Bradley?-kacsintottam Bradre aki mit sem törődve velem hasra fordulva az apja felé próbált mászni, de a puha ágyon még nem tudott, így csak beérte azzal, hogy a karocskáira támaszkodva bámulja az apját.-Na szép. Elárulsz, s apád mellé állsz.-nevettem.
-Ő is tudja ki a jobb.-kacsintott rám Fer, mire megdobtam egy párnával.
-Jól van Alonso. Jössz te még az én utcámba.
-Az biztos.-nézett rám úgy, ahogy akkor szokott mielőtt leteper, s ettől egyből felforrt a vérem. 
-Hűtsd le magad Bajnok. Carla még nem jött Bradley-ért.
-Miért? Ma ott alszik az ő szobájában?-nézett rám értetlenül.
-Igen. Ma igen. Így lett megbeszélve, mert így fog kiderülni, hogy hogy jönnek ki. Ha nem tudja ma elaltatni a fiunkat, vagy valami lesz akkor még most derüljön ki, és ne máskor.-mondtam kissé szorongva
-Hé, minden rendben lesz.-nyúlt át Brad felett, és szorította meg a kezem.
-Remélem.-sóhajtottam fel.
-Kics.....-kezdte Fer, de az ajtókopogás félbeszakított minket.-Kinyitom.
-Így?-mutattam a testére, ami teljesen meztelen volt, csak egy törülköző volt a derekára téve, ami térdig ért.-Majd inkább én.-toltam félre az útból.
-Csak nem féltékeny hölgyem?-vigyorgott
-Csak szeretnéd.-morogtam, pedig nem állt messze az igazságtól.-Szia Carla.
-Üdv Ms. Kaulitz.-lépett beljebb
-Csak Lia. Semmi hivatalosság.-mosolyogtam rá kedvesen. Talán tényleg nincs mitől tartanom.
-Szia Carla.-jelent meg Fernando is immáron egy rövid ujjúban és melegítőgatyában.
-Szia Fernando.-mosolygott. Fernando? Őt mégis miért hívja a keresztnevén akkor? -Hol van Bradley?
-Játszik az ágyon. Most evett.-magyaráztam miközben elmentem a csöppömért.-Elvileg most sokáig nem lesz éhes. Ha mégis akkor ott van anyatej a kis táskában cumisüvegben. Azt majd rakd be a hűtőbe. 
-Rendben.-bólintott, miközben átvette a legféltettebb kincsem.
-Raktam el neki pelust, tiszta ruhát, mindent ami a fürdéshez kell. A kiságy meg elvileg ott lesz már.-magyaráztam idegesen, mire a spanyolom nyugtatóan átkarolt hátulról.
-Minden rendben lesz Lia.-nyugtatott Carla is.
-Tudom.-fújtam ki a bent tartott levegőt, majd egy rövid búcsú után el is engedtem őket.
-Kicsim.-szólalt meg Fer szinte rögtön amint becsuktam az ajtót.
-Hmm?-fordultam vele szembe, mire rögtön az ölébe kapott és elindult velem az ágy felé.
-Valamit az előbb ígértem neked.-nézett rám vággyal telve.
-Mit is?-nyeltem nagyot, miközben hagytam, hogy szépen lassan levegye rólam a ruhadarabokat.
-Ohh. Mindjárt eszedbe jut ne aggódj.-mondta, s le is csapott az ajkaimra. Úgy érzem... Nem lesz időm mással foglalkozni.

2018. április 4., szerda

43. Remények

Az új év mindig új reményeket tartogat. Új lehetőségeket, új esélyeket. Ilyenkor mindig megbocsájtást nyernek a bűnök, az emberek fellélegeznek, és újult erővel vágnak bele a váratlanba. Januárban mindig megpróbálunk az szerint cselekedni, ahogy azt tavaly elterveztük, ám februárban rájövünk, hogy mégsem jött össze, s innentől kezdve minden év ugyanolyan. Kivéve ha van egy gyereked... Ilyenkor mindig minden körülményt ő alakít, és tőle függsz már. Ezt sosem szabad elfelejtened. 
Így voltam ezzel én is miközben a nappaliban Braddel az ölemben sokadszorra átolvasva néztem az előttem lévő szerződést.
-Szóval...-kezdtem bele sóhajtva.-Visszakapom a vezető szerelői posztomat. Dolgoznom kell, mint eddig, minden feladatot be tartva, de több időt kapok, hogy a fiammal legyek. Pontosan mit is jelent ez?-néztem kissé értetlenül Zak-re aki a nappali másik felében ült Fernando mellett.
-Ráérnél akkor a pályára jönni, amikor Fernando is, és futam után neked nem kell még ott maradnod összepakolni a holmit, hanem mehetnél is vissza a picihez. Több szünetet kapnál nap közben is, nem csak annyit amennyit a többiek, és az ebédszüneted is hosszabb lenne, hogy minél többet lehess a fiatokkal. 
-Viszont amikor munka van akkor csak a munka.-fejeztem be a gondolatmenetét, mire igenlően bólintott.-És ti fizetitek a bébiszittert, akit mi keresünk Fernandoval, aki folyton velünk lesz. 
-Pontosan.-bólintott  az amerikai csapatfőnökünk.
-Ha ez tényleg mind így lesz akkor benne vagyok, hogy vissza menjek dolgozni Fer csapatába, de ha nem...-kezdtem mire egyből közbevágott.
-Így lesz biztosíthatlak.
-Én is figyelni fogok rá ne aggódj.-szólt közbe Fer is.-Na meg én is ott leszek, és a szüneteimben és is tudok Braddel lenni. 
-Rendben.-egyeztem bele sóhajtva.-Visszatérek a Forma-1-be.

-Gyerekek ne rosszalkodjatok. Felkeltitek Bradley-t.-szólt rá Minttu Robinra és Ria-ra akik sikongatva játszottak egymással Kimi magángépén. A két pilóta gép elején ült, és beszélgetett az új szezonról, míg mi a finn szépséggel a gép hátsó, s egyben nagyobb részét is foglaltuk el a gyerekekkel. 
-Semmi baj.-mosolyogtam Robinra, aki megszeppenve kért bocsánatot, majd az ölemben alvó kicsivel több, mint öt hónapos csodámra néztem.
-Milyen jól viseli az utazást.-mondta Minttu pontosan ugyanazt amire gondoltam percekkel később.
-Igen hála istennek.-simítottam meg a kis hajas kobakot a mellkasomon.-Most már kezdi lassan átaludni az éjszakát is. Legalábbis ár 4 órát alszik egyhuzamban minimum. Ami azért jó, mert az utolsó éjszakai evése este 11 körül van, így jobb esetben csak 4 körül kelünk fel arra, hogy éhes.
-Emlékszem milyen nagy áldás volt 2-3 óránál többet aludni.-tette össze a kezeit Minttu hálásan.-Sosem felejtem el, milyen boldog voltam. 
-Mi is Fernandoval.-sóhajtottam fel.-Remélem most is minden rendben lesz Melbourne-ben. Talán nem viseli meg annyira az időeltolódás.
-Próbáljátok meg, hogy amikor nincs itt az alvás ideje, és még ébren van, hogy játszotok vele, beszéltek hozzá, hogy ne álmosodjon el, és minél tovább fent maradjon. Akkor szerintem nem lesz baj. Na meg úgyis bébiszitterrel lesz. Ő pontosan tudni fogja ezeket, és az lesz a feladata, hogy végig rá figyeljen csak.
-Ne is mond. Tisztára bűntudatom van miatta.
-Ne legyen.-dőlt egy kicsit előre, majd óvatosan megszorította a kezemet, úgy, hogy Brad ne kelljen fel rá.-Nekünk is rengeteget segített, és így tudtam mellette dolgozni én is. Imádom a gyermekeimet, meg is halnék értük, de attól, hogy anyák vagyunk magunkkal is kell foglalkozzunk.
-Tudom, csak még hozzá kell szoknom a gondolathoz.-sóhajtottam.-Ráadásul az sem segít a helyzetemen, hogy a bébiszitter, Carla, gyönyörű nő.-mondtam a végét halkabban, úgy hogy a tőlünk nem messze ülő férfiak ne hallják meg.
-Ne hülyéskedj már!-cseszett le Minttu-Fernando imád téged. Még soha nem láttam ilyennek, mióta 3 éve egymás mellett élünk. Ráadásul nézz magadra! Bármelyik nőt lepipálod. De ha ennyire aggaszt akkor miért őt vettétek fel?
-Mert ő volt a legjobb a piacon akit találtunk. 1,5 hónapig rostáltuk a jelölteket és Carla tűnt a legszimpatikusabbnak. Nagy családban nőtt fel, 5 kistestvére van akiket segített felnevelni is. Van gyermekfelügyeleti végzettsége, és már 8 éve bébiszitter. Brad jól érezte magát, mikor ő vigyázott rá egy kis időre nálunk.
-Na hát akkor ne aggódj. Profi, csak a munkájára fog koncentrálni. 
-Remélem, nagyon remélem.-mondtam halkan, majd az előttem 2 méterrel ülő spanyolomra pillantottam, aki vidáman beszélgetett Kimivel. Talán csak rémeket látok, és Minttunak lesz igaza.

-