2018. május 9., szerda

49. Nem biztos....

-Nem akarok menni sehova.-dőltem nyűgösen délután ötkor a szállodai szobánk ágyára, ahol ha Fernando nem dől mellém és beszél hozzám, akkor fél percen belül elalszom.
-Azért, mert fáradt vagy, vagy mert szomorú vagy Leo miatt.-nézett rám áthatóan, amit még úgy is érzékeltem, hogy csukott szemekkel feküdtem a hátamon.
-Nem vagyok szomorú Leo miatt. Mérges vagyok. Voltam.-ültem fel lassan, majd néztem a spanyolomra.-De leginkább fáradt vagyok. Azt hiszem.
-Ha nem vagy jól nem kell gyere velem a vacsorára. Elmegyek egyedül is.-simított ki egy tincset az arcomból.
-Megígértem, hogy elkísérlek. Nem hagyom ki.-mondtam, majd nagy nehezen felkászálódtam az ágyról és kirángattam a koktélruhámat a szekrényből.-Elmegyek zuhanyozni.-dobtam neki egy csókot a levegőben. majd magamra zártam a fürdő ajtaját. A kellemes, ám de rövid forró zuhany után gyorsan belebújtam a babakék-fehér , mélyen dekoltált ruhámban, míg a hajamat csak lófarokba gyorsan felkötöttem. Mivel túl sok kedvem nem volt sminkelni, ezért maradtam az egyszerű alapozó,púder,tus,spirál, piros rúzs kombónál, ami az ilyen vacsorákon mindig könnyen beválik.
-Kicsim kész vagy?-kopogott be Fer, mire gyorsan fél kézzel kinyitottam neki az ajtót, míg a másikkal a rúzst raktam fel. 
-1 perc. Már csak a cipőm kell és mehetünk.
-Észvesztően nézett ki.-karolt át hátulról.
-Nézd már meg a hajamat.-nevettem fel a bókján, ugyanis én nem így éreztem.
-Imádom mikor így hordod.-fogta meg a lófarkam, majd húzta hátra a fejemet lágyan egy csókra.-Viszont túl sokat mutat a ruhád.-nézett rám összeráncolt szemöldökkel. 
-Vagy így megyek, vagy egy szál semmiben.-néztem rá egy féloldalas vigyor kíséretében, mire egy "akkorsemtetszik" morgás után magamra hagyott. 

A szezonnyitó csapatépítő vacsorát a Mclaren mindig a Trio-ban tartja, ami a város egyik legnívósabb étterme. A kötelező egy csapattag számára sem kötelező soha, ám mivel mindig jó a hangulat mindenki el szokott jönni. Mire mi Fernandoval odaértünk valóban mindenki ott volt már, ahogy a spanyolom meg is jósolta, de ettől függetlenül ezt senki nem rótta fel nekünk. Miután mindenki elfoglalta az asztal körül a helyét, hála istennek egyből hozták is a vacsorát, aminek nagyon örültem, ugyanis most éreztem csak igazán, milyen éhes is vagyok, hiszen egész nap nem ettem semmit. 
-Örülök, hogy végre eszel.-jegyezte meg halkan a jobb oldalamon ülő Lucas is.
-Én is .-mondtam, miután lenyeltem az első falatot.-Nem éreztem, hogy éhes lennék, csak azt, hogy fáradt. 
-Igen azt látom rajtad, vagyis inkább láttam egész nap. De ne is erről beszéljünk. Hogy van a kisfiad? Múltkor láttam Fernando karjaiban az egyik szünetben, amikor te dolgoztál. Nagyon aranyos.-nézett rám mosolyogva, mire sajnos egyből elfogott egy kis keserűség, ugyanis ma alig láttam a fiamat és már nagyon hiányzott pláne, hogy este sem nálunk alszik. 
-Jól van, csak kicsit nyűgös mostanában. Szerintem érzi azért, hogy nem otthon vagyunk és azért lassan jönni fog a foga is. Szerintem ez is benne van. Este is körülbelül 3 órát aludtam miatta, ugyanis végig fent voltam vele, mert ha aludt akkor is csak a karjaimban tudott.-gondoltam vissza halvány mosollyal csöppömre, aki most hirtelen rettentően hiányozni kezdett.
-Minden rendben?-fogta meg a kezem az asztalon kedvesen egyből látva az arcomat.
-Csak hiányzik. Ennyi.-néztem rá szomorúan, mire biztatóan megszorította a kezem, majd ismét nekilátott az evések, de nekem elment tőle a kedve, így csak piszkálgattam az ételt az asztalon.
-Elnézést, de ki kell mennem a mosdóba.-mosolyogtam a társaságra, mikor már úgy éreztem nem bírom tovább, majd ahogy a mosdóba értem,s bezártam az ajtót minden feszültségem véglegesen kitört könnyek formájában. Percekig csak támaszkodtam a mosdókagylónak, miközben sírtam, mint egy kisgyerek, majd hirtelen ötlettől vezérelve felhívtam Billt, ugyanis ő mindig meg tudott nyugtatni.
-Hát te még élsz Manó?-szólt bele a telefonba boldogan, mire ismét rám tört a sírás.-Hé, mi a baj?-komorodott el egyből. 
-Nem biztos, hogy vissza kellett volna jönnöm dolgozni.-mondtam ki szipogva azt a mondatot, ami már egy jó ideje a szívemet nyomja.
-Mi történt?-kérdezte továbbra is aggódva. Lehet nem volt jó ötlet felhívni....
-Alig vagyok Bradley-vel és ez kikészít. Tegnap este sem aludt szegényem egész este, végig nyűgös volt és én nem voltam ma mellette, egész nap nem láttam. Egyszerűen nincs időm itt a fiamra. Teljesen kikészít ez az egész. Nem is tudom mit gondoltam.-hadartam a végét már mérgesen.
-Hé,hé,hé nyugi. Nyugodj meg kicsit.-mondta kedvesen, mire egyből csendben maradtam.-Először is a legnagyobb problémám, hogy miért nincs időd a fiadra, ha te neked nem is úgy van a szerződésed, hogy egész nap robotolj, hanem hogy csak ott legyél és felügyelj?-tette fel azt a kérdést, amin már is gondolkoztam.-Másodszor is nem vagy rossz anya. Tudom, hogy most nem mondtad ki, de tudom azt is, hogy ezt érzed.-trafált bele ismét.-Egyrészt normális, hogy most megijedtél, hiszen most vagy először úgy igazán, hogy nem vagy 0-24-ben Braddel, másrészt neked is meg kell szoknod ezt, nem csak neki. Nyilván ő is hiányol téged, ezért is nyűgös de meg kell szoknotok ezt. Neki is és neked is. -De olyan nehéz.-szipogtam, miközben letöröltem az utolsó kósza könnycseppemet. 
-Tudom. Elhiszem.-próbált megnyugtatni, ami részben sikerült is. Tudtam, hogy rá van szükségem.
-Te is hiányzol ám.-tettem hozzá a beszélgetés végén egy gyatra nevetés kíséretében.
-Te is, vagyis ti is nekem.-tette hozzá és hallottam a hangján, hogy mosolyog.-Holnap utazunk Berlinbe két koncertünk is lesz ott. Tom már nagyon be van zsongva.
-Arra gondoltam, hogy elmennék egy koncertetekre.-kezdtem halkan, ám a végét hangosabban kellett mondani, ugyanis Bill egyből felvisított örömében és kiabálni kezdett Tomnak, hogy megyek.
-És mikor?-kérdezte nagyon izgatottan.
-Küld el nekem a dátumokat, és kiválasztom mikor érek rá én is. Rendben?-beszéltem meg vele, ám mielőtt bármit is mondott volna válaszul a vonal véletlenül megszakadt ugyanis lemerültem.-Remek.-sóhajtottam, majd farkasszemet néztem magammal a tükörben.-Úristen, hogy nézek ki.-borzadtam el a sírástól vörös szemeim láttán.-A fene egye meg.-morogtam, miközben valahogy megpróbáltam elérni, hogy ne lássa senki, hogy sírtam, főleg Fer ne. 
-Lia itt vagy?-kopogott az emlegetett szamár a mosdó ajtaján, mire felsóhajtottam.
-Mindjárt megyek.-kiabáltam ki,de csak nem hagyott magamra.
-Már fél órája itt vagy.-mondta és hallottam a hangján az aggodalmat. 
-Jól vagyok.-hazudtam, ugyanis szerettem volna még egy 5 percet egyedül lenni, hogy összeszedjem magam.
-Akkor nyisd ki az ajtót.-mondta, s ezzel meg is fogott. Ezt a csatát elvesztettem....
-Ne mondj semmit, csak ölelj át.-bújtam a karjai közé, amint kinyitottam az ajtót.
-Mi történt?-ölelt magához nagyon szorosan, de ez pont így volt jó. 
-Most nem akarok róla beszélni.-mondtam halkan.-Nem mehetünk vissza a szállodába?
-De persze.-nyomott egy apró csókot a homlokomra, majd gyengéden eltolt magától.-Sírtál?-kérdeztem mire csak igenlően bólintottam. Láttam rajta, hogy küszködik magával, hogy ne tegyen fel nekem kérdéseket, de végül egy szó nélkül karolt át és vezetett ki a kocsi felé.
-Nem köszönsz el a többiektől?-kérdeztem értetlenül a kocsiban, mire csak egy nemleges fejrázást kaptam. A szállodába érve az első dolgom a magassarkúm levétele volt, majd úgy ahogy voltam sminkestől, ruhástól ledőltem az ágyra.
-Kicsim öltözz át.-ült le mellém Fer, amit csak az ágy süppedéséből éreztem, ugyanis már csukott szemekkel fél álomban voltam.
-Nem. Jó ez így.-mondtam nagyon halkan. Hallottam, ahogy még a spanyolom mond valamit, de nem tudtam rá reagálni, ugyanis győzött a fáradtság, s úgy elaludtam, mint akit fejbe vertek. 

2018. május 1., kedd

48. Hosszú éjszaka

-Ohh picim ne sírj ennyire.-ringattam a kezeim közt síró fiamat álmosan, helyi idő szerint hajnali háromkor.-Nem tud tőled aludni apa.-suttogtam neki, majd halkan dúdolva próbáltam megnyugtatni, ami egy idő után sikerült, és már csak könnyes szemekkel pislogott rám, de aludni nem aludt.
-Átvegyem?-hallottam percekkel később egy nagyon fáradt hangot ami Fertől jött. Valószínűleg felkelt a sírásra.
-Nem kell. Aludj csak.-mondtam kedvesen, majd ismét Bradre figyeltem, aki hála istennek egyre laposabban pislogott, majd körülbelül 10 perc múlva ő is elszundított.-Végre.-sóhajtottam fel halkan, majd az órára nézve szomorúan konstatáltam, hogy már fél négy is elmúlt, így óvatosan, nagyon lassan próbáltam meg visszarakni a kiságyba Bradet.-Aludj csak kisfiam. Anya vigyáz az álmaidra.-suttogtam neki, majd miután betakartam sietve mentem vissza a spanyolom mellé a francia ágyba, ahol amint a fejem a párnára ért egyből el is nyomott az álom.

-Ugh jó fáradtnak tűntök.-jegyezte meg grimaszolva Carla reggel 9-kor mikor jött Bradley-ért.
-Pedig én még elég sokat aludtam.-ásított Fer, majd vigasztalóan átkarolt.-Viszont Lia csak 2-3 órát.
-Talán ma este már jobb lesz.-mondtam miközben próbáltam nyitva tartani a szemeimet.-Pedig, hogy örültem már, hogy otthon elalszik 4 órát is már egyben.
-Valószínűleg az utazás miatt van.-magyarázta Carla, mintha én nem tudnám, miközben átvette Brad-et a babahordozóval együtt.-Ha gondoljátok este nyugodtan nálam aludhat megint.
-Lehet azt kéne, hogy Fer tudjon aludni a holnapi futamra.-néztem rá hálásan, pedig a szívem közben egy kicsit megszakadt, hogy Bradley ismét nála lesz, nem nálam.
Miután Carla elvitte a fiunkat Fer még gyorsan felhajtott egy kávét a szállodában, majd a bérelt kocsiba ülve száguldottunk is a pályára.
-Kettő hosszú kávét szeretnék kérni.-néztem esdeklően Lara-ra a home pultosára, akitől mindig az éltető feketét kaptuk.
-Hosszú volt az éjszaka?-nézett rám mosolyogva
-Hát igen. Úgy is mondhatjuk.-mondtam, miközben diszkréten ásítottam egyet.
-Hallottad mi történt Leoval?-hajolt hozzám suttogva miközben a kezembe adta a kávéimat.
-Nem.-ráncoltam össze a homlokom értetlenül.
-Kirúgták. A tegnapi volt az utolsó napja nálunk. Állítólag mától már a Ferrarinál van.
-Ez gyors volt.-suttogtam magam elé, majd belekortyoltam a koffeindús kávémba.-Köszönöm a kávét Lara, de most mennem kell.
-Nincs mit. Jó napot.-kiabált utánam. Miután lehúztam a két pohár feketét és átöltöztem a szerelő ruhámba sietve indultam meg a boxba, ám a mienk helyett a Ferrari elé siettem.
-Lia.-örült meg nekem a Jégember aki pont akkor ért a garázsuk elé, amikor én.-Fáradtnak tűnsz. Minden rendben?-kérdezte aggódva egyből
-Bradley nyűgös volt éjszaka, alig aludtunk valamit.-néztem rá.
-Ugh szegény.-nézett rám együtt érzően. Gondolom két gyerek után azért ő is tudja milyen ez....-Amúgy mit keresel itt már ne is haragudj. A te csapatod arra van.-mutatott a boxutca másik végébe.
-Mintha nem tudnám.-néztem rá morogva.-Szeretnék beszélni Leoval. Tudtommal ő lett a vezető szerelőd.
-Igen. De sajnos nem beszélhettek.-mondta, majd a kezével lágyan tolni is kezdett vissza a Mclaren boxa felé.
-Kimi állj. -tértem ki előre mérgesen.-Mi az, hogy nem beszélhetek vele? Veled is beszélhetek...
-Tudom,de....-kezdte majd felsóhajtott.-A vezetőség nem szeretné ha továbbra is kontaktba lenne veled, nehogy esetleg információt adjon át.-mondta, olyan halkan, hogy szinte alig hallottam.
-Na ne szórakozz velem Kimi.-néztem rá ledöbbenve, és nem sok kellett, hogy elnevessem magam.
-Sajnálom.-nézett rám kedvesen, mire csak bemutattam neki, pedig tudom, hogy nem ő tehet róla.
-Sok sikert az időmérőre.-mondtam anélkül, hogy ránéztem volna, majd sietve mentem vissza a saját boxunkhoz ahol már mindenki rám várt és Fernando is a kocsiban ült már az időmérőre várva.
-Lia merre jártál az istenit.-ugrott oda hozzám Lucas egyből és nyomta a kezembe a bukómat.-Mindenki téged keresett. 5 perc és időmérő!
-Vettem az adást.-néztem a szemeibe mérgesen, mire inkább magamra hagyott amíg felvettem a fejvédőmet.
-Lia.-jött mellém Luca az egyik újoncunk kicsit kétségbeesve.
-Mi a baj?-kérdeztem nyugodtságot színlelve, hogy ne rémisszem szegényt halálra az első hétvégéjén.
-Nem tudjuk megfelelően rögzíteni a jobb hátsó slicket. Nem jó a pisztoly.
-A box hátuljában elvileg kell legyen egy pót légcsavarozó. Valahol balra az egyik tárolóban.-mondtam sóhajtva mire ő rohant is, így én mehettem a helyemre vagyis a kocsi elé, ahol főként azt figyeltem Eric mikor ad jelet, hogy kiengedhetjük Fernandot, s amikor eljött az ideje leemeltem a kocsi elejét az emelőről, majd jeleztem Fernek, hogy mehet, aki egyből a gázra is lépett. Ezt az egész időmérő során 9-szer játszottuk el összesen a Q1 és a Q2 alatt, hiszen sajnos a harmadik fordulóba nem jutottunk be ennek ellenére viszonylag boldog volt a csapat, hiszen a 11. helyet szereztük meg, ami holnap 10. lesz a büntetéseknek köszönhetően. Miután hivatalosan is vége lett az év első időmérőjének és a mérlegelések, illetve ellenőrzések után visszakaptuk az autót, az újonc Lucaval és Lucassal sietve takarítottuk ki a boxot, majd húztuk rá a védőhálót a kocsira.
-Szép volt fiúk.-dicsértem meg őket egy fáradt mosoly kíséretében, miután mindezzel megvoltunk

-A java még holnap jön.-csapta hátba az újoncunkat Lucas barátságosan, mire ő csak egy félénk mosolyt ejtett felénk, majd magunkra hagyott.-Félénk még.-nevetett Lucas.-Te nem ilyen voltál.
-Hát nem. De ennek is köszönhetem talán, hogy itt tartok ahol.-néztem rá egy enyhe, erőltetett mosollyal, mire csak kacsintott.
-Holnap találkozunk Lia. Pihend ki magad, szarul nézel ki.-mondta kedvesen, mire csak viccesen hozzávágtam a kezemben lévő rongyot, majd őt követve én is magára hagytam az MCL33-asunkat pihenni a másnapi futamra.

2018. április 8., vasárnap

47. Ne figyelj rájuk

-Mi volt ez az előbbi?-csapott az asztalára Zak mérgesen, mire mindketten összerezzentünk.-Azt hittétek nem látjuk? Hát tévedtetek. Mindenkinek feltűnt ahogy veszekedtetek, és elég jól lehetett hallani is.
-A francba.-mondta helyettem Leo, és most kivételesen egyetértettem vele.
-Mielőtt felajánlottam volna Liának a szerződést Leonard azelőtt összehívtunk titeket, hogy beleegyeztek-e, hogy visszatérjen a régi pozíciójába, vagy egyáltalán a csapatba. Akkor mindegyikőtök, köztük te is egytől-egyig örültetek neki, erre most ez van.-fejezte be a végét olyan dühösen, amilyennek még sosem láttam.-Miért kell már az első futamon előhozakodnod ezzel az egésszel viszályt indítva ezen a csapaton belül, ugyanis máris van aki egyetért veled az előbbi vitátok alapján, és van aki nem.-kiabált.
-Nem akartam felhozni a múltat. Nem volt célom.-védekezett angol munkatársam egyből.
-Ahhoz képest elég hamar sikerült felhánytorgatni. Rögtön a második mondatodnál.-jegyeztem meg cinikusan, mire Zak gyilkos szemekkel nézett rám.
-Jobb lesz ha minél hamarabb rendezitek ezt, nem akarok széthúzást a csapaton belül pláne most, hogy kezdenek rendeződni a dolgok.-zárta le a témát, ám Leo nem hagyta annyiban.
-Kérem az ő pozícióját.-mutatott rám dühösen.
-Parancsolsz?-néztem rá hirtelen.-A vezető szerelő szerepét?
-Igen. Nem voltál ott a szezon előtt amikor építettük az autót, a szezon előtti teszteken sem. Nem illet meg a cím. Alig tudsz valamit az autóról az isten szerelmére!-akadt ki teljesen.
-Mi a fene bajod van neked?-néztem rá megbántódva.-Sosem voltál te ilyen.
-A Ferrari felajánlott egy szerződést.-kezdte halkan, mire meg kellett kapaszkodnom az előttem álló székbe, hogy ne essek össze.
-Hogy micsoda Leonard?-kiabált Zak egyből.-És erről mikor akartál szólni?
-Nem akartam elfogadni. Itt akartam maradni. Szeretem ezt a csapatot. De ott azt a pozíciót kapnám meg Kimi oldalán amit Lia birtokol most itt.-mondta, de nem nézett egyikünk szemébe sem.
-Ezért vagy ilyen ellenséges? Ezért...-pattantam fel mérgesen, de Zak félbeszakított.
-Hagyj magunkra Lia.-mondta olyan hangon, hogy inkább egyből tettem amit mond. Sokkos állapotban csuktam be magam mögött az ajtót, és támaszkodtam neki annak, ám amint meghallottam Zak kiabálását jobbnak láttam minél messzebb menni az irodájától.
-Hol van Fernando és a fiam?-kérdeztem Edoardotól miután sikeresen nekimentem szegénynek a home-ban.
-A földszinten várnak rád.
-Köszönöm.
-Minden rendben Lia?-nézett rám aggódva
-Nem tudom Edoardo. Nem tudom.-mondtam sóhajtva, hisz tényleg ezt éreztem. Fogalmam nem volt, hogy fog alakulni innentől kezdve bármi is a csapaton belül, és hogy mi lesz holnap.-Csak azt tudom, hogy szükségem van most a fiamra, és arra, hogy elmenjek innen.
-Akkor menjetek. Holnap találkozunk.-nézett rám bátorítóan majd magamra hagyott.

-Ilyen nincs.-járkált Fernando mérgesen a hotelszobában miután elmeséltem neki mindent.-Azért mert ő most nem tudja eldönteni, hogy mit is akar még nem támadhat neked a hülyeségeivel.
-Nem voltak hülyeségek.-néztem rá fáradtan, miközben szorosan tartottam az ölemben játszó csöppséget aki a csuklóján lévő csörgőjét rázta boldogan.
-Dehogynem.-nézett rám ledöbbenve.
-Te is tudod, hogy nem. Csak az igazat mondta.-magyaráztam, de ő csak nemlegesen rázta a fejét.-Miért akkor hazudott?-álltam fel és néztem vele farkasszemet Bradley-vel a kezemben aki hol engem nézett, hol az apját.-Nem voltál ideges mikor eltűntem az életedből, és a Forma-1-ből? Nem vezetted le a dühödet az amúgy is rossz kocsi miatt a csapaton?
-Dühös voltam igen. Nagyon.-lépett közelebb hozzánk.-Utáltam mindenkit, és mindent. Mindenkit okoltam mindenért. De legfőképp téged, hogy csak úgy leléptél.
-És ezt főleg Leo-n vezetted le, miután ő lett a vezető szerelőd.-suttogtam végig a csöppömet nézve. Az istenért se néztem volna Ferre.
-Lia. Kicsim.-nyúlt az állam alá, hogy a fejemet szem magasságba emelje.-Megértem miért léptél le akkor. Most már megértem. Ne is foglalkozz vele mit mondanak.
-Egyedül azt bántam meg, hogy akkor neked nem mondtam meg az igazat. De semmi mást...-néztem kénytelen kelletlen a szemeibe, melyek tömény szeretetet sugároztak.-Ha kellene újra megtenném az egészet. Nyugalomra volt szükségem. Nem akartam kockáztatni.
-Tudom.-ölelt magához úgy, hogy a köztünk lévő csöppséget még csak véletlenül se nyomjuk. 
-Miért hiszem azt, hogy ezt még sok embertől meg fogom kapni, amit ma megkaptam Leo-től is?-sóhajtottam bánatosan, mire a spanyolom egyből morcos lett rám.
-Senkitől. Ha meg igen akkor ne is figyelj rájuk.-mondta végig a szemembe nézve, mire csak igenlően bólogatni kezdtem. -Jajj te.-húzott magához megint, amit most Brad nem értékelt és tüntetően nyöszörögni kezdett.
-Nnnnnnn.-mondta, miközben a kis kezeivel kapálózott.
-Na mi van picúr ha nem te vagy a figyelemben akkor az már nem is tetszik?-nevetett Fer mire Brad csak morcosan nézett rá.
-Ilyenkor pont úgy néz ki, mint te.-mondtam mosolyogva a spanyolomnak, hiszen a grimaszuk tényleg egy az egyben ugyanaz volt.
-Tiszta apja.-mondta büszkén, majd át is vette őt tőlem.
-Jajj nekem.-kaptam a fejemhez színpadiasan.-Akkor tényleg meg fogok őrülni mellettetek.

2018. április 7., szombat

46. Önző voltál

-Istenem, de hiányoztál kis hercegem.-vettem kézbe ebédszünetben egyből az etetőszékben ülő csöppömet aki épp Carlanak magyarázott valamit a saját kis nyelvén.-Hogy aludt éjszaka?
-Mint egy kis angyal. Volt egy pici hiszti elalvás előtt, de semmi említésre méltó. Minden a legnagyobb rendben volt.-mondta Carla mosolyogva.
-Ezt nagy örömmel hallom.-mosolyogtam vissza, majd újra minden figyelmemet a hajam huzigáló kisfiamra tereltem.-Ez fáj ám anyának Bradley.-húztam ki apró kezei közül óvatosan a tincseimet, mire morcosan nézett rám.-Ne nézz így.-álltam fel vele kacagva.-Gyere keressük meg apát.-indultam meg vele megkeresni a spanyolunkat, de sajnos minden második ember megállított minket a home-on belül, így nem jutottunk el hozzá az ebédszünet alatt, csak annak a végén miután már odaadtam Carlanak Bradet megint.
-Téged kerestelek.-kapott utánam pont amint átértem a boxba.
-Én is téged Braddel. Csak lassan haladtunk miután minden második embere csodálkozva állított meg, hogy ki ez a csöppség a karjaimban és merre jártam fél évig.-mondtam kissé bosszankodva, miközben kézbe vettem a bukómat.
-Ez várható volt.-húzta el a száját
-Tudom.-sóhajtottam fel.-Jobb is túlesni rajta most, mint később.
-Így van-húzott magához egy csókra mielőtt még beszállt volna a kocsiba, majd kihajtott a pályára.
-Jól megvagytok?-dőlt mellém a falhoz Leo a második szabadedzés alatt miközben néztük, ahogy a papaya sárga autónk a pályán köröz.
-Fernandoval?-néztem rá, mire igenlően bólogatott.-Nagyon. Tökéletes apa.
-Még mindig nem hiszem el, hogy van egy lassan fél éves fiad amúgy.-nevetett fel zavartan.-Mikor ott a kórházban a balesetünk után kiderült azt hittem lefordulok a székről. Pláne mikor kiderült ki az apa.-nézett a szemeimbe.
-Bonyolult a múltunk Fernandoval.-kaptam el róla a tekintetemet zavartan
-Az biztos. De azért bántott, hogy csakúgy egyik napról a másikra eltűntél.-mondta bánatosan.-A legjobb barátod voltam elvileg.
-Sok mindenen mentem át.-fordultam vissza felé, miközben kifújtam az eddig bent tartott levegőt, ugyanis éreztem, hogy ez a beszélgetés kezd olyan irányt venni, aminek nem biztos, hogy jó vége lesz.-Nekem sem volt könnyű hidd el.
-Azt egy percig sem állítom.-védekezett felemelt kezekkel.-De akkor sem tetszett, hogy csak úgy eltűntél mindenhonnan, még a Forma-1-ből is, aztán hónapokkal később megjelentél Szingapúrban terhesen. Miután azt hittük, hogy elvetéltél... Nekünk sem volt könnyű hidd el. A csapatnak, akiket itt hagytál, miközben te voltál a vezető szerelőnk.
-Leo.-kezdtem mérsékelt hangon.-Nem hiszem, hogy az egész világra rátartozna miért döntöttem úgy, ahogy. Az a kálvária amibe én belekerültem nagyon sok mindent hozott az életembe köztük jót, s rosszat is egyáltalán. Az, hogy akkor Fernandoval hónapokon át titokban kavartunk és veszekedtünk senkinek nem tett jót, mégis született belőle egy csodálatos kisfiam, akit soha nem fogok megbánni egy percre sem. Azt is tudom, hogy nagyon is jól döntöttem a fiam és az én egészségem érdekében, mikor eltűntem a nyilvánosság elől a baleset után, s az után, hogy elvesztettem az egyik gyermekemet. Ezeket soha nem csinálnám vissza. És ha ismét meg kellene ezt tennem ismét eldobnék mindent a születendő gyermekemért.
-De nem lett volna egyszerűbb ha a fiad apja, és a barátaid is melletted állnak? Támogatnak?-támadott vissza egyből. Még szerencse, hogy a box egyik sarkában voltunk elkülönülve, így senki nem hallott minket.-Te nem láttad, hogy hogyan nézett ki Fernando az után, hogy itt hagytál minket és azt hitte elvesztett téged is és a gyerekeket is, és az után miután rájött, hogy mégiscsak terhes vagy. Az egész csapatra rányomta a bélyegét ez. Amilyen hangulata volt úgy viselkedett, és beszélt velünk. Pláne az első versenyünkön amikor már nem voltál velünk. Engem csesztetett folyamatosan, hogy miért nem jó az autó, hogy miért nem tudom egyben tartani a csapatot, mint te. Szerinted nekünk ez milyen volt Lia?
-Szerinted milyen volt otthon ülni a négy fal között, és azon rettegni, hogy elveszíted a másik babádat is? Vagy azon töprengeni mi lesz, ha valami probléma fog még fellépni a terhesség során. Hátrahagytam az álmaimat, a munkámat ami egyben akkor az életemet jelentette, a barátaimat.. A férfit akit szeretek! Szerinted ez könnyű volt?-kérdeztem dühösen, a könnyeimet visszafojtva. Legszívesebben kiabáltam volna dühömben, de ezt itt és most nem lehetett.
-Szerintem, hogyha akkor nem menekülsz el a kórházból, hanem ott maradsz ameddig kell, és elfogadod a segítséget, azoktól akiket szerettek akkor nem kellett volna hátrahagynod semmit.
-Neked fogalmad sincs semmiről Leo. Nem tudod min mentem át.-léptem el tőle a fejemet rázva, a dühtől remegve.
-Neked sincs, hogy mi min mentünk. Önző voltál Lia. Jobb ha ezt elfogadod-jegyezte meg majd magamra hagyott a könnyeimmel.
-Menj a francba Leonard Groose.-töröltem le a könnyeimet remegve, majd sietve vettem fel ismét a bukómat aminek most nagy hasznát vettem, ugyanis a sisakrostélynak köszönhetően senki nem láthatta, ahogy sírok. Nyilván ennek volt egy hátránya is, hogy kevésbé láttam a könnyeim és a rostély miatt, így azt sem láttam jól, hogy Fernando hova fog fékezni a kocsival mielőtt betoljuk a garázsba.
-Ugh Lia jól vagy?-segített fel a földről Lucas miután sikeresen átestem az első szárnyunkon az emelővel együtt, miután előbbre álltam volna, mint kellett volna, és a spanyol meg a szokásos helyére érkezett.
-Megvagyok.-álltam fel sziszegve, ugyanis a nyakamat azért sikerült meghúznom esés közben. Miután sikeresen felálltam, és most már probléma nélkül betoltuk a kocsit a helyére, sietve mentem volna a kis lépcsőért amire Fer rááll kiszálláskor és beszálláskor, ám Leo megelőzött.
-Add ide.-próbáltam meg elvenni tőle, de nem hagyta.-Leo! A felettesed vagyok, add ide!-figyelmeztettem, de nem érdekelte, odavitte az autóhoz.-Hát ilyen nincs.-vettem le a tűzálló kesztyűmet, majd csaptam a szerelőpultra.
-Jól vagy kicsim? Elég nagyot estél?-jött oda hozzám Fer egyből, amint kikászálódott a kocsiból, ám mielőtt válaszolhattam volna Zak közölte velem, hogy nekem és Leonak jelenésünk van az irodájában 10 perc múlva, majd mérgesen elviharzott.
-Már csak ez hiányzott.-morogtam, miközben levettem a bukómat.
-Te sírtál?-vette észre a spanyolom egyből elkomorodva, miközben eltűrte a kusza hajtincseimet a szemem elől.
-Csak egy kicsit.-eresztettem meg egy gyenge mosolyt, de nem hatotta meg.-Később mindent megbeszélünk, de most mennem kell hallottad Zaket.-mondtam, majd mielőtt válaszolhatott volna gyorsan eltűntem a boxból, egyenesen Zak irodájába. 

2018. április 6., péntek

45. Bravó

-Csapat felső, rövidnadrág, magassarkú. Lia visszatért.-nevetett rajtam Zak a pálya bejáratánál a beléptető kapunál.
-Tudod jól, hogy addig nem veszek edzőcipőt amíg nem szerelek. Addig tökéletesek ezek a gyönyörűségek.-néztem áhítattal a lábaimon lévő fekete gyönyörűségekre.
-Vigyázz Fernando még a végén téged is lecserél rájuk.-poénkodott Zak, mire rákacsintottam
-Áhh tuti nem.-mondta spanyolom magabiztosan mire a napszemüvegemet levéve egy "nanemondnagyfiú" nézésben részesítettem.-A cipők nem tudják azt amit én.-mondta kajánul
-Hát te hülye vagy.-nevettem fel, majd a napszemüvegemet visszatéve, Fer kezét fogva hagytam, hogy fotósok ezrei vegyenek körül minket, és néha néha egy-egy bátor rajongó odajöjjön Ferhez autogrammért, vagy képért. A home-ba érve rengeteg régi ismerőssel találkoztam, de voltak újak is akiket még nem ismertek engem, így nem kis problémát okozott az náluk amikor megkértem őket a megbeszélés után, hogy küldjenek nekem egy e-mailt ami minden elérhetőségüket tartalmazza, és egy kis motivációs levelet, hogy tudjam kit hogy inspiráljak, ha esetleg a szezon során elakadnának.
-Miért neked? Azt nem a főnökünknek kéne?-kérdezte meglepődve az egyik újonc szerelőnk a 3 közül.
-Mert én felelek értetek, az egyik főnökötök vagyok. Én vagyok az istálló vezető szerelője Fernando oldalán.-mosolyogtam rá, mire az arcára még nagyobb döbbenet ült ki.
-Mindenki így reagál erre haver ne aggódj.-verte hátba Leo a srácot nevetve.-Én is ki voltam akadva.
-Na húzz innen Leo a boxba. Mi is mindjárt megyünk.-löktem ki a nevető barátomat a szobából.-Van esetleg valami kérdés?-néztem ismét az újoncokra, akik nemlegesen rázták a fejüket.-Hát akkor. Kezdődjön az új szezon!

-Nem,nem,nem. Lágy gumi. Lágy!-szóltam rá erélyesen Lucasra, aki eléggé megzavarodott az előbbi percekben miközben kihívtuk Fernandot kerékcserére az első szabadedzés folyamán.
-Jó.-mondta, s már futott is vissza a szuper lágyakkal. Miután sikeresen feltettük az új szettet az autóra kissé mérgesen konstatáltuk, hogy hiába futunk jó köridőket a kipufogó problémánk miatt ki kell állnunk.
-Fernando box,box,box.-szólt Mark Temple Fer versenymérnöke a spanyolnak, aki erre egy szó nélkül visszajött az MCL33-assal.
-Mi a probléma?-kérdezte miközben kikászálódott a kocsiból, ami az idén bevezetett glória miatt már sokkal körülményesebb, mint tavaly.
-Kipufogó. De szerintem meg tudjuk javítani időben, úgyhogy még ki tudsz menni a pályára.-mondtam rá se nézve ugyanis már a kipufogót vizsgáltuk Lucassal és Leoval.
-Hát ha a három L összeáll akkor tuti.-mosolygott a bukója alatt, majd magunkra hagyott minket.
-De régen hallottam ezt a nevünket. 3 L-nevettem.
-Leo, Lia, Lucas.-skandáltam Lucas, s csak után abbahagytam, hogy Leo fellökte guggolóhelyzetből. Szerencsére a kipufogó problémát tényleg megoldottuk kb. 25 perc alatt, így Fer még ki tudott hajtani pár körre a végén, hogy végül a nyolcadik helyen zárja az év első szabadedzését, míg Stoffel a tizediken.
-Ez az srácok. Csak így tovább.-dicsért meg minket Zak egyből, mire boldogan ugrottam Leo hátára boldogan aki épp, hogy meg tudott egy helyben állni.
-Lia szállj le rólam.-forgolódott velem nevetve.
-Nem.-mondtam vigyorogva miközben erősen kapaszkodtam.
-Valaki szedje le róóóllllaaammm.-kezdett el futni a boxutcában, mint egy idióta, mire nevetve próbáltam nem leesni róla.
-Gyerekek.-jelent meg előttünk rajtunk nevetve hirtelen Chase Carey, mire Leo akkorát fékezett, hogy sikeresen el is estünk.
-Leonard Carl Groose.-szólítottam a teljes nevén mérgesen a szerelőmet miután földet értünk.
-Bocsi szívem. Kellett neked rám mászni.-nevetett rajtam továbbra is, de azért segített felállni.
-Miattam igazán nem kellett volna elesni.-segített fel a F1 első embere is.-Te fiam meg inkább örülj, hogy egy ilyen gyönyörű nő akaszkodik rád.
-Igaza van Mr. Carey.-mosolyodott el boldogan Leo, mire csak a szememet forgattam. Áruló...
-Csak Chase.-rázott vele kezet.-Te pedig Lia Kaulitz vagy igaz?-fordult hozzám miután Leo bemutatkozott neki.
-Igen. De csak Lia.-mondtam meglepődve.-Honnan tudja a nevem?
-Nem sok női szerelő van a paddockban.-bólintott elismerően.-Bravó!
-Hát igen.-karolt át büszkén egyből angol szerelőtársam. Miután még váltottunk vele pár szót mindhárman elindultunk a saját helyünkre, de azért még sokáig az jár a fejemben, hogy a F1 első embere tudja ki vagyok, és el is ismeri a munkámat. Ez azért nem semmi...